Bitcoin 2017 vs 2020: miért teljesen más a mostani Bikapiac?

2021 egy nagyszerű év a Bitcoinnak, hiszen az árfolyam volt, hogy 40.000 dollár fölé emelkedett, ami több, mint kétszerese a 2017-es csúcsnak. A HODL-erek örülnek, a hitetlenek hitetlenkednek. Fontos azonban megnézni és tisztázni, hogy miért teljesen más ez a mostani emelkedés a 2017-es Bitcoin lázhoz képest. Még mindig velünk van … Teljes cikk olvasása

Az ártatlanság korának vége – a harc csak most kezdődik

„Minél alacsonyabb a tét, annál nagyobb a vita” Sayre törvénye Amikor még a nem fontos volt a fontos  Nagyszerű évtizedet tudhat magának a Bitcoin és a kriptóvilág. Annak ellenére, hogy a Bitcoin valószínűleg a legzavaróbb dolog a fennálló rendszer számára a nyomtatott sajtó megjelenése óta, mégis eddig békén lettünk hagyva. … Teljes cikk olvasása

Hogyan lettem Bitcoin maximalista és dollármilliomos?

to The Moon

A kezdetek Már tinédzserként is libertáriánusnak, szabadelvűnek mondtam magam. Valamikor sokat olvastam arról, hogy a monetáris politika és az infláció hogyan rabolja ki az embereket, értékteleníti el a vagyonukat. 2010-ben olvastam először a Bitcoinról a szabadelvű fórumokon amiket látogattam. Érdekes elgondolásnak tűnt, de különösebben nem törődtem vele. Pár hónappal később, … Teljes cikk olvasása

1070-es Nvidia VGA nagysága, az ETH bánya és Cypberpunk 2077

Előzmények Bő három éve pár kolléga lelkes beszámolója hatására kezdtem el kryptót vásárolni. Az átlagosnál talán kevésbé szívtam meg a shitcoinok hypeját és összeomlását, de azért ha okosabb vagyok a kezdetekkor akkor most úgy 25%-al több BTC-m lenne mint amennyi van. De elég korán rájöttem, hogy se a sok divatos … Teljes cikk olvasása

Ethereum 2 – PoS vs PoW – Avagy a gazdagok vs. munkásosztály

Hamarosan elindul az Ethereum 2.0. A lényege ennek az lesz, hogy Proof of Work (PoW) helyett Proof of Stake (PoS) lesz a tranzakciók jóváhagyási módja. De mit is jelent ez valójában a második legnagyobb kriptopénzre nézve? Ezt mi se tudjuk természetesen. Sőt, ez egy olyan cikk lesz, ahol valószínűleg több … Teljes cikk olvasása

A 10 legszarabb Shitcoin

Itt az ideje végre mindenkinek lenyelni a pirulát amire az van írva: a crypto pénz amiben valamikor annyira hittem egy shitcoin. A cikkben bemutatjuk a 10 legszarabbat ezek közül, tartsatok velünk! A shitcoinok tündöklésének, az altszezonnak réges-rég vége és sose jön vissza már. Úgy 2017 elejétől körübelül 2018 elejéig tarthatott … Teljes cikk olvasása

9 remek Bitcoin zene!

Tudtátok, hogy van már a youtubeon egy csomó szám ami a Bitcoinról szól ? Talán! Mindenesetre álljon itt egy kis gyűjtemény ezekből rövid értékeléssel 🙂 1.Első egy csodálatos szerelmi nóta a Bitcoinhoz. Stílusa bevallottan „Taylor Swift”, a lány szép hangon énekel szépeket a szerelméről, a Bitcoinról, illetve a rejtélyes Nakamatóról. … Teljes cikk olvasása

Az újkori kriptotörténet legnagyobb drámája

Először is, mi az, hogy újkori kriptotörténet? Jó kérdés! Az újkori alatt én a 2017 augusztusától kezdődő időszakot értem, amikor már hónapok óta látványos erősödés után a 4000 dollárt is átlépte a Bitcoin darabjának az értéke, és tulajdonképpen kisebb nagyobb kilengésekkel de azóta is folyamatosan emelkedik, jelenleg 11.000 dolláron ugrálnak … Teljes cikk olvasása

Óriásit bukott aki idén OTP, Tesla, Apple vagy MOL részvényeket vett

Bitcoin helyett. Megnéztük, mennyit ért év elején a legmenőbb magyar és külföldi részvények közül pár, illetve mennyit ért a Bitcoin. És mennyit érnek most? Az eredmény egészen lesújtó. Ha a hagyományos részvények közül a legjobban teljesítő Apple-be fektetett volna valaki januárban 10.000 dollárt, akkor mára 14.900 dollárja lenne. Jól hangzik? … Teljes cikk olvasása