1070-es Nvidia VGA nagysága, az ETH bánya és Cypberpunk 2077

Előzmények

Bő három éve pár kolléga lelkes beszámolója hatására kezdtem el kryptót vásárolni. Az átlagosnál talán kevésbé szívtam meg a shitcoinok hypeját és összeomlását, de azért ha okosabb vagyok a kezdetekkor akkor most úgy 25%-al több BTC-m lenne mint amennyi van. De elég korán rájöttem, hogy se a sok divatos shitcoin, se a tradelés nem nekem való, így már egy jó ideje gyakorlatilag arra álltam át, hogy néha veszek egy kis bitcoint, és ennyi. Egyetlenegyszer pár hónapja csináltam egy olyat, hogy egy felugráskor eladtam a jórészét és 10%-alacsonyabbra állítottam a re-buyt. Pár napig nem esett vissza és már kezdtem rettegni, hogy mi lesz, amikor egyik nap arra ébredtem, hogy bár a BTC relatív magasan van, de az éjjel leesett annyira egy kis időre, hogy pont visszavettem 10%-al többet.
Fantasztikus siker.

Szóval ennek nagyon örültem, de nekem már ez is túl nagy stressz volt, nem hiszem, hogy csinálok még majd ilyeneket.

Nem hiszek az „altszezon” visszatérésében, talán majd Jézussal kézenfogva, a Bitcoin szerelmese vagyok. Ennek ellenére az Ethereumot is szeretem, azért, mert ezt tudom bányászni, most is itt brümmög a Geforce 1070-es a gépben amiről ezt a cikket írom, ahogy már három lassan három éve gyakorlatilag folyamatosan.

Erről szeretnék egy kicsit mesélni, hátha valaki érdekesnek találja, hogyan lehet egy videókártyával bányászni, megéri e, jó e ez egyáltalán valamire?

Róla lesz később szó

Kell egy jó videókari!

Minden ott kezdődött, hogy úgy 2017 őszén, akkoriban amikor a kriptóval kezdtem ismerkedni vettem egy Geforce 1060 3GB videókártyát, ami az előtte a gépben futó 15 ezer forintos gagyihoz képest egészen döbbenetesen jobb játékélményt adott. Mivel sosem voltam az gép kikapcsolós típus, még ezer éve az Irc majd fel-le töltések miatt szinte mindig ment, hamar arra jutottam, hogy kipróbálom vele a bányászatot. Akkoriban erről még cikket is írtam, a pofonegyszerű MinerGate progival kapartam coinokat. Gyorsan beláttam, hogy ebből nem leszek milliomos, de arra mindenképp jó volt, hogy éjszaka, meg amikor nem vagyok otthon pörögjön a kártya.

Aztán úgy 2017 év végén, rám írt egy volt kolléga, hogy nem akarom e megvenni a 1070-es, 8GB-os, két hónapos videókártyáját? Nem mondom, hogy azonnal igent mondtam, de tudtam, hogy bár nagyon szeretem a 1060-st, a 1070-es egy ugrás felfelé. 140 ezres árat mondott rá a kolléga, papírral, garanciával, úgy, hogy akkoriban újonnan legalább 200.000 volt. Jóban voltunk, ő 1080-as akart, mondtam, hogy legyen, kell a 1070! Jó áron secperc alatt eladtam a 1060-st, így nem volt annyira megterhelő az újabb kiadás, bár tény, hogy kellett vennem egy rendes minőségi tápot is (bár lehet, hogy ezt már a 1060 miatt vettem, nem emlékszem.)

A lényeg a lényeg, 2017 legvégétől egy akkoriban ha nem is „a” top, de egy igen komoly kártya került a pár ezer forintos házas gépembe. Még szerencsém is van, hogy egyáltalán befért a házba, akkora a kártya maga a három hűtővel, hogy jó ha egy centin múlik, hogy beszerelhettem.

Épphogy befért 🙂

Na, de megérte?

A kártyát nem csak bányászásra használtam és használom, hanem ezzel a géppel játszok, erről nézek filmeket, netflixet, és persze ezzel böngészek. Nem vagyok egy óriási játékos, azért szeretek néha játszani, de a CS-n kívül igazából semmi sem nagyon kötött le. A gépben egyébként pusztán 8GB RAM és egy használtan vett i5 proci van SSD-vel, szóval tényleg semmi extra. Mindenesetre ezzel a kártyával simán végigjátszhattam a Full HD-ban az a Wolfeinsten New ordert meg Colosseumot – elégbeteg játék mindkettő, de jó -, simán játszok F1 2018-al, COD, Battlefield, Doom Eternityvel, kb akármi és mind megy Full HD-ben. A GTA 5 is szépen fut és két napja kezdtem a CyberPunk 2077-et, ez is teljesen játszható. De a legjobb élmény még mindig a tűéles CS:GO. Tudom old szkúl, de akkoris. Szerintem én még 800×600-as felbontásban, de lehet, hogy 640*480-ban is játszottam az előző évezredben, na ahhoz képest CS-zni FUll HD-ban felemelő.

Nyilván akkor, amikor játszom nem megy a „bánya”, de egyébként mindig. Netflix, vagy HD filmek nézése közben simán bányászik, egyáltalán nem akasztja meg a filmet. Hogy hangos e? Nem. Maga a gép egy iróasztal pakkjában van, a gépház oldalát leszedtem, hogy jobban szellőzzőn, bár nem hiszem h szükséges lenne ez a plusz szellőzés, de lusta vagyok visszatenni a ház oldalát. Szóval így nyitott házzal is épp, hogy hallani a ventilátorok pörgését. Úgy, hogy tényleg három éve gyakorlatilag folyamatosan, maxon megy. Húztam e feljebb a kártyát? Nem, semmit, gyárin megy.

Így megy

És a bányászat?

Stablian 25 Mhs-el kaparja az Ethereumot. Az első időkben még grafikus egyszerű bányászprogikkal pörgettem a 1070-et, a már említett Minergate-el, majd a jobb Nicehash-el. Már épp kezdtem volna ezt megszeretni, amikor szépen kirabolta valami belsős az egész Nicehash-t, és a jól megérdemelt satoshik mentek a levesbe. Egyébként pont a napokban fejezték be a teljes kártalanítást, van ott 36 dollárnyi BTC-m.

Na, de emiatt is, meg egyébként is megpróbáltam valami „komolyabb” bányász progira váltani, vagyis valami „DOS-os” progit akartam, egy alacsony fee-jű bányában. Így egy-két hónapig Monerot bányásztam egy kis cseh bányában, ami vicces volt, mert lehetett drukkolni a szerencsének, hogy blokkot leljünk, volt nagy öröm amikor végre sikerült. Aztán a Moneronak az ára se alakult valami nagyon jól, a bánya se volt túl szerencsés, megpróbáltam hát átállni ETH-ra.

Mondjuk, hogy egy jó közepes angolom és valami affinitásom van a számítógépekhez. Mégis, többszöri nekifutásra sem sikerült elindítani valami rendes, command promptos bányát. Pedig elolvastam angol leírásokat, videókat, magyarokat is, valahogy mégsem sikerült, valami nem állt össze. Addig is Moneroztam, Minergate, vagy épp Nicehash, de végül az ethermine.org egyik leírása segített, és futott a kis bányász progim! Itt a teljes dashboardom ha valakit érdekelne.

Elindult végre rendesen a „DOS” ablak, jöttek a sorok, pörögtek a számok, pörgött a 1070. Mint a fenti linken az ETH addressre és a transaction listára kattintva látható: 2018 Március 19-én megjött a már létező ETH címemre az első „bánya” utalás, 0.01 ETH! Igazabol ez a bánya – lehet, hogy ez konfiguralhato, nem tudom, amint összegyűlik 0.01 ETH-d azonnal utal, pont hét naponta. Ha hét nap alatt többet bányásztam, akkor azt az összeget küldte át a címemre.

Bánya

Mint mondtam, nem ment mindig a bánya, játék miatt mondjuk leállítottam, aztán elfelejtettem elindítani, ilyesmik. De azért ha mondjuk 900 nappal számolunk, abból nem volt összesen 30 nap amikor nem ment a bánya.

Szóval mennyi ETH jött össze? És az áramdíj?

Az áram díj viszonylag könnyen kiszámítható, a bányaprogi mutatja, hogy 135W-t eszik a kártya amikor megy, ez egy hónapra számolva a magyar kW óra árakkal számolva olyan 3700 forint.

Hetente átlagban olyan 0.013 ETH-t bányászott a gép, 25Mh/s sebességgel. Ez jelenleg körübelül 9 dollár. Persze ilyenkor jó, de volt, hogy ez a mennyiség alig volt 2 dolcsi, de tudtam, hogy lesz ez jobb is 🙂 Az Ethermine linkem mutatja, hogy 113 átutalás érkezett az ETH számlámra a bányától. Gyors számolással, 113 * 9 dollár, az 1017 dollár, az nagyjából 300ezer forint.

Tehát, vettem a videókártyát 140 ezer forintért. Két és fél év alatt havonta 3700 forinttal volt több a villanyszámlám, ami pontosan 30 hónap * 3700, ami 111 ezer forint.

Összegzés

A videókártyáért kiadott összeg + az áram díja nagyjából 250 ezer forint, a kibányászott ETH étéke 300 ezer. Ez 50 ezer forint, 20%-os haszon két és fél év alatt, nem valami hatalmas pénz, de a szuper Állampapírnál még mindig jobb 🙂

Érdekes az is, hogy elég jól látszik a Tx számokban, hogy mikor volt mostanában „legkönnyebb” ETH-t bányászni. A következő screenshoton látszik, hogy augusztus legvégén és szeptember legelején amikor nem is voltam itthon, zavartalanul ment is a kártya egy hétig, 0.027 ETH-t bányászott, ami mai áron számolva 19 dolcsi, vagyis majdnem hatezer forint. Egy kártyával, egy hét alatt, úgy hogy a heti áramdíj plusz nincs ezer forint az nem rossz.

Szép nyár végi napok

Nyilván ha a mostani 700 dolcsi feletti árról lezuhan az ETH akkor rosszabb, ha feljebb megy akkor jobb. Természetesen még most is futtatom, mert miért ne tenném. Úgy látom, hogy már egyre „nehezebb” a verseny, de azért 0.01 ETH még mindig össze tud gyűlni egy hét alatt. Tudom, hogy ezek fillérek, de ha van egy jobb VGA-d, szerintem érdemes ezekért lehajolni.

Köszi a figyelmet, remélem tetszett, 2070, vagy 3070-es ajánlatokat meghallgatok 🙂

u.i: Az Ethereum hálózata előbb utóbb, sajnos vagy nem sajnos, a „bányászatról” átáll a sztékelésre, ez lesz az ETH 2.0, amiről én is írtam egy cikket, de sokkal jobban ajánlom a variance írását a témáról.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.