1070-es Nvidia VGA nagysága, az ETH bánya és Cypberpunk 2077

Előzmények

Bő három éve pár kolléga lelkes beszámolója hatására kezdtem el kryptót vásárolni. Az átlagosnál talán kevésbé szívtam meg a shitcoinok hypeját és összeomlását, de azért ha okosabb vagyok a kezdetekkor akkor most úgy 25%-al több BTC-m lenne mint amennyi van. De elég korán rájöttem, hogy se a sok divatos shitcoin, se a tradelés nem nekem való, így már egy jó ideje gyakorlatilag arra álltam át, hogy néha veszek egy kis bitcoint, és ennyi. Egyetlenegyszer pár hónapja csináltam egy olyat, hogy egy felugráskor eladtam a jórészét és 10%-alacsonyabbra állítottam a re-buyt. Pár napig nem esett vissza és már kezdtem rettegni, hogy mi lesz, amikor egyik nap arra ébredtem, hogy bár a BTC relatív magasan van, de az éjjel leesett annyira egy kis időre, hogy pont visszavettem 10%-al többet.
Fantasztikus siker.

Szóval ennek nagyon örültem, de nekem már ez is túl nagy stressz volt, nem hiszem, hogy csinálok még majd ilyeneket.

Nem hiszek az „altszezon” visszatérésében, talán majd Jézussal kézenfogva, a Bitcoin szerelmese vagyok. Ennek ellenére az Ethereumot is szeretem, azért, mert ezt tudom bányászni, most is itt brümmög a Geforce 1070-es a gépben amiről ezt a cikket írom, ahogy már három lassan három éve gyakorlatilag folyamatosan.

Erről szeretnék egy kicsit mesélni, hátha valaki érdekesnek találja, hogyan lehet egy videókártyával bányászni, megéri e, jó e ez egyáltalán valamire?

Róla lesz később szó

Kell egy jó videókari!

Minden ott kezdődött, hogy úgy 2017 őszén, akkoriban amikor a kriptóval kezdtem ismerkedni vettem egy Geforce 1060 3GB videókártyát, ami az előtte a gépben futó 15 ezer forintos gagyihoz képest egészen döbbenetesen jobb játékélményt adott. Mivel sosem voltam az gép kikapcsolós típus, még ezer éve az Irc majd fel-le töltések miatt szinte mindig ment, hamar arra jutottam, hogy kipróbálom vele a bányászatot. Akkoriban erről még cikket is írtam, a pofonegyszerű MinerGate progival kapartam coinokat. Gyorsan beláttam, hogy ebből nem leszek milliomos, de arra mindenképp jó volt, hogy éjszaka, meg amikor nem vagyok otthon pörögjön a kártya.

Aztán úgy 2017 év végén, rám írt egy volt kolléga, hogy nem akarom e megvenni a 1070-es, 8GB-os, két hónapos videókártyáját? Nem mondom, hogy azonnal igent mondtam, de tudtam, hogy bár nagyon szeretem a 1060-st, a 1070-es egy ugrás felfelé. 140 ezres árat mondott rá a kolléga, papírral, garanciával, úgy, hogy akkoriban újonnan legalább 200.000 volt. Jóban voltunk, ő 1080-as akart, mondtam, hogy legyen, kell a 1070! Jó áron secperc alatt eladtam a 1060-st, így nem volt annyira megterhelő az újabb kiadás, bár tény, hogy kellett vennem egy rendes minőségi tápot is (bár lehet, hogy ezt már a 1060 miatt vettem, nem emlékszem.)

A lényeg a lényeg, 2017 legvégétől egy akkoriban ha nem is „a” top, de egy igen komoly kártya került a pár ezer forintos házas gépembe. Még szerencsém is van, hogy egyáltalán befért a házba, akkora a kártya maga a három hűtővel, hogy jó ha egy centin múlik, hogy beszerelhettem.

Épphogy befért 🙂

Na, de megérte?

A kártyát nem csak bányászásra használtam és használom, hanem ezzel a géppel játszok, erről nézek filmeket, netflixet, és persze ezzel böngészek. Nem vagyok egy óriási játékos, azért szeretek néha játszani, de a CS-n kívül igazából semmi sem nagyon kötött le. A gépben egyébként pusztán 8GB RAM és egy használtan vett i5 proci van SSD-vel, szóval tényleg semmi extra. Mindenesetre ezzel a kártyával simán végigjátszhattam a Full HD-ban az a Wolfeinsten New ordert meg Colosseumot – elégbeteg játék mindkettő, de jó -, simán játszok F1 2018-al, COD, Battlefield, Doom Eternityvel, kb akármi és mind megy Full HD-ben. A GTA 5 is szépen fut és két napja kezdtem a CyberPunk 2077-et, ez is teljesen játszható. De a legjobb élmény még mindig a tűéles CS:GO. Tudom old szkúl, de akkoris. Szerintem én még 800×600-as felbontásban, de lehet, hogy 640*480-ban is játszottam az előző évezredben, na ahhoz képest CS-zni FUll HD-ban felemelő.

Nyilván akkor, amikor játszom nem megy a „bánya”, de egyébként mindig. Netflix, vagy HD filmek nézése közben simán bányászik, egyáltalán nem akasztja meg a filmet. Hogy hangos e? Nem. Maga a gép egy iróasztal pakkjában van, a gépház oldalát leszedtem, hogy jobban szellőzzőn, bár nem hiszem h szükséges lenne ez a plusz szellőzés, de lusta vagyok visszatenni a ház oldalát. Szóval így nyitott házzal is épp, hogy hallani a ventilátorok pörgését. Úgy, hogy tényleg három éve gyakorlatilag folyamatosan, maxon megy. Húztam e feljebb a kártyát? Nem, semmit, gyárin megy.

Így megy

És a bányászat?

Stablian 25 Mhs-el kaparja az Ethereumot. Az első időkben még grafikus egyszerű bányászprogikkal pörgettem a 1070-et, a már említett Minergate-el, majd a jobb Nicehash-el. Már épp kezdtem volna ezt megszeretni, amikor szépen kirabolta valami belsős az egész Nicehash-t, és a jól megérdemelt satoshik mentek a levesbe. Egyébként pont a napokban fejezték be a teljes kártalanítást, van ott 36 dollárnyi BTC-m.

Na, de emiatt is, meg egyébként is megpróbáltam valami „komolyabb” bányász progira váltani, vagyis valami „DOS-os” progit akartam, egy alacsony fee-jű bányában. Így egy-két hónapig Monerot bányásztam egy kis cseh bányában, ami vicces volt, mert lehetett drukkolni a szerencsének, hogy blokkot leljünk, volt nagy öröm amikor végre sikerült. Aztán a Moneronak az ára se alakult valami nagyon jól, a bánya se volt túl szerencsés, megpróbáltam hát átállni ETH-ra.

Mondjuk, hogy egy jó közepes angolom és valami affinitásom van a számítógépekhez. Mégis, többszöri nekifutásra sem sikerült elindítani valami rendes, command promptos bányát. Pedig elolvastam angol leírásokat, videókat, magyarokat is, valahogy mégsem sikerült, valami nem állt össze. Addig is Moneroztam, Minergate, vagy épp Nicehash, de végül az ethermine.org egyik leírása segített, és futott a kis bányász progim! Itt a teljes dashboardom ha valakit érdekelne.

Elindult végre rendesen a „DOS” ablak, jöttek a sorok, pörögtek a számok, pörgött a 1070. Mint a fenti linken az ETH addressre és a transaction listára kattintva látható: 2018 Március 19-én megjött a már létező ETH címemre az első „bánya” utalás, 0.01 ETH! Igazabol ez a bánya – lehet, hogy ez konfiguralhato, nem tudom, amint összegyűlik 0.01 ETH-d azonnal utal, pont hét naponta. Ha hét nap alatt többet bányásztam, akkor azt az összeget küldte át a címemre.

Bánya

Mint mondtam, nem ment mindig a bánya, játék miatt mondjuk leállítottam, aztán elfelejtettem elindítani, ilyesmik. De azért ha mondjuk 900 nappal számolunk, abból nem volt összesen 30 nap amikor nem ment a bánya.

Szóval mennyi ETH jött össze? És az áramdíj?

Az áram díj viszonylag könnyen kiszámítható, a bányaprogi mutatja, hogy 135W-t eszik a kártya amikor megy, ez egy hónapra számolva a magyar kW óra árakkal számolva olyan 3700 forint.

Hetente átlagban olyan 0.013 ETH-t bányászott a gép, 25Mh/s sebességgel. Ez jelenleg körübelül 9 dollár. Persze ilyenkor jó, de volt, hogy ez a mennyiség alig volt 2 dolcsi, de tudtam, hogy lesz ez jobb is 🙂 Az Ethermine linkem mutatja, hogy 113 átutalás érkezett az ETH számlámra a bányától. Gyors számolással, 113 * 9 dollár, az 1017 dollár, az nagyjából 300ezer forint.

Tehát, vettem a videókártyát 140 ezer forintért. Két és fél év alatt havonta 3700 forinttal volt több a villanyszámlám, ami pontosan 30 hónap * 3700, ami 111 ezer forint.

Összegzés

A videókártyáért kiadott összeg + az áram díja nagyjából 250 ezer forint, a kibányászott ETH étéke 300 ezer. Ez 50 ezer forint, 20%-os haszon két és fél év alatt, nem valami hatalmas pénz, de a szuper Állampapírnál még mindig jobb 🙂

Érdekes az is, hogy elég jól látszik a Tx számokban, hogy mikor volt mostanában „legkönnyebb” ETH-t bányászni. A következő screenshoton látszik, hogy augusztus legvégén és szeptember legelején amikor nem is voltam itthon, zavartalanul ment is a kártya egy hétig, 0.027 ETH-t bányászott, ami mai áron számolva 19 dolcsi, vagyis majdnem hatezer forint. Egy kártyával, egy hét alatt, úgy hogy a heti áramdíj plusz nincs ezer forint az nem rossz.

Szép nyár végi napok

Nyilván ha a mostani 700 dolcsi feletti árról lezuhan az ETH akkor rosszabb, ha feljebb megy akkor jobb. Természetesen még most is futtatom, mert miért ne tenném. Úgy látom, hogy már egyre „nehezebb” a verseny, de azért 0.01 ETH még mindig össze tud gyűlni egy hét alatt. Tudom, hogy ezek fillérek, de ha van egy jobb VGA-d, szerintem érdemes ezekért lehajolni.

Köszi a figyelmet, remélem tetszett, 2070, vagy 3070-es ajánlatokat meghallgatok 🙂

u.i: Az Ethereum hálózata előbb utóbb, sajnos vagy nem sajnos, a „bányászatról” átáll a sztékelésre, ez lesz az ETH 2.0, amiről én is írtam egy cikket, de sokkal jobban ajánlom a variance írását a témáról.

Ethereum 2 – PoS vs PoW – Avagy a gazdagok vs. munkásosztály

Hamarosan elindul az Ethereum 2.0. A lényege ennek az lesz, hogy Proof of Work (PoW) helyett Proof of Stake (PoS) lesz a tranzakciók jóváhagyási módja. De mit is jelent ez valójában a második legnagyobb kriptopénzre nézve?

Ezt mi se tudjuk természetesen. Sőt, ez egy olyan cikk lesz, ahol valószínűleg több lesz a kérdés mint a válasz.

Najó, akkor nézzük, mi az a PoW. Maga a Bitcoin is PoW alapján működik, a mostani Ethereum és a Litecoin is. Itt az erő számít. A hálózatra kötött gépek százezreinek kell megpróbálnia eltalálnia egy kriptofgráfiai feladványt, akinek sikerül azé a blokk, azé az blokkokért járó új Bitcoin és a azé a blokkban található tranzakciós díjak is. Minél nagyobb erőd van, annál nagyobb eséllyel nyersz te. Mivel a nyerés esélye rettentő kicsit, ezért tömörülnek a bányászok, vagyis a számítógépek egy nagy bányába, vagyis csoportba, összeadva erejüket. Ha a bánya nyeri a körübelül 10 percenkénti blokkversenyt, akkor az a bánya kapja a 6.25 bitcoin díjat az új blokk létrehozásáért és a benne lévő díjakat. (A díjak értéke mostanában 0.5-1 bitocin között változik) Ezt a szumma összeget, ami 7 bitcoinnal és 15 ezer dolláros árral számolva 31.5 millió forintot, aztán a bánya szétosztja a bányászok közt, olyan arányban, hogy ki mennyit dolgozott.

A bánya-rendszernek egyértelműen legnagyobb veszélye a centralizáltság, ahogy egyes bányák egyre nagyobb és nagyobb erőt képviselnek, úgy lesz egyre inkább centralizált a rendszer. Pedig a Bitcoin legnagyobb ideája a decentralizáltság, valószínűleg a Bitcoin az emberiség történelmében a legliberálisabb, legdemokratikusabb találmány, szoftver, termék, pénz, ahogy akarjuk. A centralizáltság ezt veszélyezteti.

A legnagyobb bitcoin bányák

Hátránya még ennek egyértelműen az, hogy egyre nagyobb és nagyobb erőt, energiát igényel a folyamat, igen, több ország összesen sem fogyaszt annyi áramot, amit a Bitcoin hálózata felhasznál. (Bitcoin értéke tulajdonképpen nem más, mint maga az energia ami előállítja). A Bitcoin rendszer nem képes másodpercenként 7 tranzcakciónál többre és a tranzakciós idő 10 perc, ami nyilván nem teszi versenyképessé más kriptopénzekkel vagy a VISA rendszerével.

Mégis, a Proof of Work a rendszer amit Satoshi kitalált, ami 11 éve állja az idők próbáját, ami több mint 15 ezer dollárra emelte a Bitcoin értékét, a PoW az ami miatt van Bitcoin, ami miatt vannak kriptopénzek, egy új korszak hajnala.

PoW rendszerben működik jelenleg az Ethereum is, ez teszi bányászhatóva, ezért brummog most is a szerző gépében a 1070-es Nvidia már lassan két éve folyamatosan, bányássza az Ethereumot. (Erről, ennek eredményességéről lehet, hogy egy érzelgős cikkben majd beszámolok).

Nem a Matrix, hanem csak egy bitcoin bánya részlete. Nem gyerekjáték.

Na, de mi akkor az a Proof of Stake és hogy jön ide az Ethereum?

Hát lássuk, próbáljuk meg elmagyarázni. A Proof of Work hátrányai -nagy energiamennyiség, szűkös tranzakció szám másodpercenként – az Ethereum fejlesztőit is régóta foglalkoztatja. Végül arra jutottak, hogy amennyiben a kriptovilág úgy dönt, átállnak a Proof of Stake rendszerre. Ehhez azt kellett, hogy egy előre meghatározott Ethereum mennyiséget lekössenek, tulajdonképpen egy „széfbe” helyezzenek egy megadott időpontig a felhasználók. A minimum mennyiség 32 ETH volt userenként, az összes mennyiségnek, hogy elkezdődjön az átállás 524,288 ETH volt a limitje. Ez 500 dolláros jelenlegi árral számolva 262 millió dollár, vagyis 78 milliárd forint. Sokáig kérdéses volt, hogy összejön-e egy ekkora összeg, lekötnek e ekkora vagyont az Ethereum tulajdonosok azért, hogy Proof of Stake-re álljon át a rendszer. Végül, ahogy az várható volt, az utolsó napon megnyíltak a pénzcsapok és simán, még jóval több ETH is lekötésre került. Vagyis egy „virtuális” pénz új fejlesztése miatt a „virtuális” pénz felhasználói simán összedobtak 80 milliárd forintnyi vagyont mindenféle bank, kormány és biztosítói garancia nélkül, pusztán azért mert bíztak egymásban, bíztak ebben az új világban. Azért ez nem semmi.

December 1-től tehát elkezdődik az Ethereum 2.0, az átállás a Proof of Stake-re.

Na jó, de mégis mi az a PoS?

A lényege az, hogy a lekötött, széfbe helyezett több mint 600.000 ETH nem valakinek kellett, nem valaki elkölti, hanem ezeknek a tulajdonosai fogják a tranzakciókat jóváhagyni, és a lekötött tétjük, a lekötött stake-jük a biztosíték arra, hogy nem fognak csalni. A PoS-ben a „validátorok” a gépükön csomópontokat futtathatnak, – ehhez nem kell semmiféle komolyabb számítási teljesítmény, átlagos gép elég – amennyiben minimum 32 ETH-t, (körülbelül hatmillió forint jelenlegi értéken) „lefagyasztanak”, beletesznek egy virtuális széfbe. Ezt a 32 ETH-t hívják stake-nek, ez a tét, ez biztosíték. Ezeken a csomópontokon fog folytatódni a tranzakciók jóváhagyása, külön külön, tehát ezért lesz sokkal gyorsabb és decentralizáltabb, mint a PoW algoritmusok. A csomópontok aztán amint jováhagyják a tranzakciókat megkapják a tranzakció díjait, itt tulajdonképpen nem bányásznak, hanem az angol „forge” szó szerint kovácsolnak a „validátorok”.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi a biztosíték arra, hogy a sok sok ezernyi csomópont nem fog „csalni” vagyis töbszörösen elköltött tranzakciókat jóváhagyni. Erre biztosíték, a lekötött „stake”, aminimum 32 ETH. Amennyiben a hálózat csalást észlel, büntetésből elvesz a stakeből, akár a teljes vagyont is. Vagyis egyszerűen ha valaki csal, a saját lekötött pénzét veszti el. Hogy ez a büntetés ETH kinek és hova megy, a szerző se tudja jelenleg, jobban utána kellene olvasni.

Az, hogy a PoS rendszerekben, hogy jönnek létre új coinok blokkonként – ha egyáltalán létrejönnek – a szerző számára szintén nem világos jelenleg, nem szégyellem. Hiszen a PoW rendszerekben világos, hogy az új blokkok létrejöttekor a bánya megkapja az új blokkért járó új coinokat. A PoS minden leírása szerint a csomópontok (node-ok) csak és kizárólag a tranzakciós díjat kapják meg, ezért nem világos számomra, hogy és hol keletkezik új coin ( ha egyáltalán keletkezik új).

Összefoglalva a különbség. Eredeti kép itt.

Najó, mondjuk, hogy nagyjából világos azért, tehát valami olyasmi, hogy beleteszel a dologba elég sok pénzt (ETH-t) biztosítékként, cserébe a hálozaton átfutó tranzakciókat jóváhagyhatod és ezért díjat kapsz? Igen, körülbelül. Rendben, de mégis mi dönti el, hogy a te csomópontod hagyja jóvá a tranzakciót, vagyis mi dönti el, hogy te kapod a tranzakciós díjat? A számítási erőd, a géped, gépeid teljesítménye? Nem, hiszen az a PoW lenne, ez a PoS.

A Proof of Stake rendszerekben az kapja a munkát és az az után járó díjat, aki gazdag. Ha 32 ETH tartalmú csomópontod van, és a valószínűsége X, hogy te kapod a munkát, akkor ha 320 ETH-d van, akkor pontosan X*10 az esélye annak, hogy megkapod a munkát és a díjat.

A PoS rendszerek legnagyobb ellenzői pont ezt mondják: ez a rendszer a gazdagot teszi még gazdagabbá. Erre válaszul azt mondják, hogy a PoW is hasonló, hiszen a nagy energia és számítási kapacitást csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak, sőt, ott minél nagyobb a kapacitásod, annál olcsóbb lehet az egységi energia díjad kedvezményként, vagyis nagyobb lehet az egységnyi hasznod is. Miközben a 10.000 ETH-val „sztékelőnek” pont 10x nagyobb lesz a haszna mint az ezer ETH-val „sztékelőnek”.

Akárhogy is csűrjük és csavarjuk, a lényeg ez lesz. A PoW rendszer az erőről, a számításról, a befektetett energiáról szól, a PoS meg arról, hogy mennyi „pénzed” van lekötni, befagyasztani.

Ez az óriási különbség a PoW és PoS rendszerekben, az előbbi azt jutalmazza aki több munkát fektet bele, az utóbbi azt, akinek több pénze van.

Nézzük, hogy mégis mire számíthat az, aki „sztékelésbe” kezd, és átáll PoS Ethereum 2.0-ra? Nos, a számítások szerint évi 20% jöhet be a tranzakciós díjakból, vagyis évi 20% haszon, ami igen komoly kamat, nem egy Szuper MáK 😛 Tehát egy 32 ETH-t lekötő sztékelő egy év múlva 38 ETH-ra számíthat. Papíron, egyelőre, mert ha nem téved a szerző az ETH2 az első pár évben nem lesz beváltható, kivehető, csak kamatozik.

Ethereum 2.0. Fényes jövő?

Ez a 20%-os haszon nyilván sokaknak jól hangzik és felteszik a kérdést, hogyan lehetne beszállni 32 ETH – hatmillió forint – nélkül? Egészen valószínűnek tűnik, hogy hasonlóan a bitcoin bányákhoz megjelennek itt is majd a nagy „széfek” ahová kisebb mennyiséggel be lehet szállni. A Coinbase oldal állítólag tervez ilyet. Hogy ez aztán végül nem fog ugyanúgy a centralizáltság felé vezetni, mint a Bitcoin bányáknál? Ki tudja?

Az Ethereum 2.0 tehát mivel simán összejött a szükséges letét december 1-én indul. Három fázis lesz, 1-2 évig is eltart majd a folyamat, addig az ETH és az ETH2 lánc párhuzamosan fog futni, amíg egyszer csak egyesül majd a kettő és marad az ETH2.

Hogy mi lesz így a most százezer számra otthonról, a pincéből kis rigekkel, videokártyákkal ETH-t bányászó emberkékkel? Két választásuk lesz, eladják a hardwaret, vesznek belőle ETH-t és beszállnak sztékingelni, vagy más, ETH alapú coinokat kezdenek el bányászni, marad még belőle bőven.

A szerző csak remélni tudja, hogy brümmöghet tovább a PhoenixMiner, és még egy jó ideig érdemes lesz ETH-t bányászni.

Utószó:

A szerző nem szakember, fél napos angol nyelvű utánaolvasás után írta ezt a cikket. Tévedések, félreértések lehetnek benne, ahogy vannak nem világos részek is. Minden építő jellegű kommentnek nagyon örülök!

Felhasznált angol nyelvű irodalom, érdemes mind elolvasni!

Egy remek, részletes leírás a PoW és PoS különbségekről, ábrákkall, érhetően: Proof of Work VS Proof of Stake: Which One Is Better?

Nagyon jó leírás, kérdés-felelekkel, beágyazott videóval: Ethereum 2.0 is coming – Here’s what you NEED to know

A 10 legszarabb Shitcoin

Itt az ideje végre mindenkinek lenyelni a pirulát amire az van írva: a crypto pénz amiben valamikor annyira hittem egy shitcoin. A cikkben bemutatjuk a 10 legszarabbat ezek közül, tartsatok velünk!

A shitcoinok tündöklésének, az altszezonnak réges-rég vége és sose jön vissza már.

Úgy 2017 elejétől körübelül 2018 elejéig tarthatott az igazi shticoin láz. Az ICO-k és a rengeteg különböző cryptopénzek ragyogása. Amikor minden második hozzászólás azt kérdezte, ajánlotta, jósolta, hogy melyik fantasztikus coin mennyit fog érni. Amikor emberek százai, ezrei írták le a remek portfóliójukat, hogy 10% ebből, 15% abból, 30% amabból, 25 % emebből és még 20% abból a remek coinból. Volt, akinek kijött a matek 100%-ra, de senki se volt aki nem bukott volna óriásit ezen. Hogy mekkorát bukott, csak azon múlt, hogy mikor döbbent rá az örök igazságra: a shitcoin az shitcoin, és a megvilágosodás pillanatában adta el az egészet. Nekik, és azoknak is szól ez a cikk, akik még mindig álomvilágban élnek, még mindig az altszezonra várnak, akiket a sárba ránt le a hatalmasra duzzadt de mégis pehelykönnyű shitcoin zsákjuk, és reménykednek még valamiféle csodában.

Nézzük hát a toplistát! A felsorolásra kerülő shitcoinoknak rengeteg közös jellemzője van. Mindegyiknek rengeteg követője, vásárlója volt valamikor, „híres-neves” coinok. Mindegyik hatalmas reményeket keltett sokakban, mindenki a Lamborghinit várta hamar értük aminek mindenki hangot is adott. Mindegyik szart sem ér mára.

Na melyik shitcoin grafikonja ez? Haha, az összesé!

A top tízbe természetesen sokkal több is beleférhetett volna, igyekeztem úgy válogatni, hogy olyan coinok legyenek amiben tényleg valamikor nagyon sokan bíztak sőt, akár bíznak ma is (sic!), mindegyik ma is elérhető legyen, és mindegyik legalább 90%-ot essen mára az All Time High (ATH) értékéhez képest. Ehhez remek statisztikákat ad a nagyszerű CoinGecko oldal.

Na csapjuk bele, a „legkevésbé” ócska shitcointól egészen az első helyezettig!

10. TRON
A kínai csodapénz, ami mindenre IS jó, leginkább azzal vágnak fel a fejlesztői, hogy blokklánc alapú operációs rendszer. Nagydumás vezetőjük a kínai Justin Sun, aki 2018 decemberi tweetjében kijelentette, hogy az Ethereum kamujával ellentétben a következő nagy dobás a TRON lesz. Hát nem lett, ellenben iszonyat sok pénzt bukhatott az, aki bevásárolt belőle. Legalább annyit elmondhatnak magukról, hogy a bittorrent fabrikált valamiféle tokent a TRON rendszerén, és azt, hogy a napi 1.5 milliárd dolcsi forgalom a top10 legszarabb shitcoin listáján a tizedik, azaz a „legjobb” helyre teszi.
ATH értéke: 0.23$
Jelenlegi értéke: 0.015$
Értékvesztés: 92%

9. Bitcoin Cash
A Bitcoin első komolyabb módosított klónja, a Cash. Akkora durranás volt annak idején, hogy nem túl aktív blogunk még cikket is írt a napról, amikor a Bitcoin Cash és a mögötte álló pénzemberek megpróbálták az eredeti Bitcoint lelökni a trónjáról. Nem sikerült. Az elmélet nem lenne rossz, nagyobb blokkméret, a baj valahogy a stílussal van, meg azzal, hogy valójában senkit se érdekel. Jó tudni azt is, hogy a bitcoin.com weboldal mögött a Bitcoin Cash promótálója, az egykori Bitcoin – Jézus, Roger Ver áll.
ATH értéke: 3,785$
Jelenlegi értéke: 241$
Értékvesztés: 93%

8. Bitcoin Diamond
Hogyha már a Bitcoin Cash kapcsán egy „hard forkról” írtam (amit az előző bekezdésben felháborító módon klónnak hívtam) akkor jöjjön közvetlenül utána egy másik ilyen, a Bitcoin Diamond. A létrejöttének célja az volt, hogy több tranzakció valósulhasson meg másodpercenként mint az eredeti Bitcoin láncon. Csak azért nem kap „jobb” helyezést a listán, – pedig megérdemelné hiszen ekkorát semmi se zuhant – mert igazi hype sose volt mögötte, ATH áron (a fork pillanatában) kevesen vásárolhattak belőle, de 50 dollár körül már volt valami forgalma. Aztán padlót fogott, de nagyon dulván!
ATH értéke: 147$
Jelenlegi értéke: 0.5$
Értékvesztés: 99%

7. Stellar
Ez a coin igazából egy működőképes történet, van mögötte koncepció, értelem, felhasználás és napi forgalom. Mikró tranzakciókra jó, azonnali gyors fizetést tesz lehetővé, leginkább blogok, weboldalak használják ahol a látogató a szerzőt díjazhatja egy kattintással Stellar koinokkal. Mindez tök jó és szép, egyetlen baj van az egésszel, hogy ezt is úgy felhypeolták, hogy aki volt olyan hülye és bevásárolt belőle óriásit bukott.
ATH értéke: 0.8$
Jelenlegi értéke: 0.06$
Értékvesztés: 92%

6. Cardano
A Cardano pont egy hellyel áll a Stellar mögött a nemcsak ezen a listán, de a marketcap alapján a valós piacon is. Igazi hardcore kocka fejlesztők által megírt nagyon precíz, nagyon akadémikusan fejlesztett coinról van szó, ami alkalmas átutalásokra, applikációk futtatására, okos-szerződésekre és persze mindenre IS, nyilván. A kódja állítólag olyan gyönyörű, hogy 100 év múlva Mona Lisa helyén a Cardano forrása lesz kiállítva. Nem lenne ez se ám rossz, de gyönyörű kód ide vagy oda, taknyolni óriásit taknyolt ez is ATH árához képest.
ATH értéke: 1.18$
Jelenlegi értéke: 0.05$
Értékvesztés: 95%

5. IOTA
A hagyományos blokklánc technológia helyett a DAG technológiát használja, ami egy véges, irányított gráf, ami nem tartalmaz irányított ciklusokat. Természetesen én se értem, de valami ilyesmi a fordítása a wiki cikk első sorának, matematikusoknak kötelező elolvasni az egészet és nézegetni az ábrákat! Mindenképpen egy nagyszerű tudomány ez, kvantum-proofnak is mondják, gyors, ingyenes, biztonságos, ésatöbbi. Az IOTA azonban, ami ezt a technológiát használja, mint coin érték egy hatalmas nagy bukás.
ATH értéke: 5.25$
Jelenlegi értéke: 0.2$
Értékvesztés: 96%

4. NEO
Na, ugye kezdjük érteni miért ilyen remek ez a cikk? A NEO! A kínai Ethereum! Az új okos-szerződések! Emlékszünk még rá? A coinra amiról hetente több tucat poszt és többszáz hozzászólás volt? A „gas” amit kapsz ha tartod, mekkora jóság? Hogy mekkora lehetőség! Hogy micsoda zseniálitás az egész, és mindenkinek kötelező a portfóliójának egy jelentős részét NEO-ban tartani. A jó hír az, hogy a NEO még létezik, a rossz hír az, hogy irtózatosan nagyot bukott rengeteg ember, aki felszállt a hype-vonatra.
ATH értéke: 198$
Jelenlegi értéke: 10$
Értékvesztés: 95%

Shitcoin to the moon. LOL.

3. XRP
Ó jaj, már hallom a felszisszenést, XRP, mint shitcoin, dehát hogy?! A negyedik legnagyobb értékű coin. A Bitcoin Cash, az Ehrereum után az XRP volt az valamikor, ami megpróbálta ledönteni a Bitcoint a trónról marketcap értékben. Hát neki se sikerült végül, nagyon nem. Elképesztően drágán vásároltak be ebből a szemétből nagyon-nagyon sokan. A kriptó fórumokon az eddig felsorolt shitcoinokról már szinte semmi szó se esik, XRP-ből még úgy látszik sokaknak van nagyobb batyuja. Dunát lehetne rekeszteni a totál kamu és tévedés ár-előrejelzéseknek, a nagy XRP kiugrást váró jóslatoknak. Sajnálatos, mert banki adaptációk ide-oda, a coin értéke hatalmasat zuhant és igazából semmi értelme ennek a nem bányászható, centralizált koinnak. Befektetni akarsz, spekulálni, kamu dolgokkal amit tőled teljesen független pénzemberek nyomtatnak? Vegyél dollárt! Sőt, vegyél forintot forintért! Váltsd be az aprót papírpénzre és fordítva! Ezeknek is több értelme van mint az XRP-nek, azt engedjétek el végre.
Valószínűleg összességében az XRP-n bukott a legtöbb ember a legtöbbet.
ATH értéke: 3.20$
Jelenlegi értéke: 0.2$
Értékvesztés: 94%

2. Electroneum
A coin, ami azzal hülyítette be befektetők százezreit, – főleg divatos és menő fiatalokat – hogy mobiltelefonról lehet coint bányászni. Na meg a millió dolláros kampányaikkal London utcáin, boldog boldogtalan felvásárolta kibocsátáskor az Electroneumot. Három dolog miatt érdemli meg a majdnem legnagyobb szemét díját: óriásit zuhant az értéke, óriási hypeot kerítettek mögé, óriási kamu a mobilbányászat. A cikk szerzője egyszer valamilyen coint bányászott mobilról egy fél órát. Az eredmény az volt, hogy a mobil közben használhatatlanul belassult és tűzforró lett. A bevétel meg 0.0001 cent lett ezalatt. Borzasztó szomorú volt olvasni a fórumokon a hozzászólásokat, hogy a mobilbányászatnak van értelme, igenis.. Igazi szemétség az egész, a legnagyobb lehúzás, a legnagyobb ostobaság.
ATH értéke: 0.2$
Jelenlegi értéke: 0.005$
Értékvesztés: 96%

1. Verge (XVG)
És akkor a végére értünk, a legnagyobb Shitcoin! John McAffe által is behülyített milliók, akik ebből vásároltak. E remek cikk szerzőjének az eddig felsorolt shitcoinok egyikéből se volt sose semmije, de XVG-t még 2017 nyár végén, teljesen normális áron vettem, úgy 100 dollárért összesen. Tartogattam olyan pár hónapig, majd meguntam és kb vételi áron eladtam. Majd 2017 karácsonya környékén az ár iszonyatosan kilőtt, százszoros értéke lett hirtelen… Bosszantó volt. Pár napig még kicsit hullámzott, természetesen visszavásároltam sokkal drágábban sokkal kevesebb darabot belőle. Hülyék vannak, én is. Mai napig van 3200 darab XVG coinom, értékük 10 dollár. Mennyiért vehettem? 150? 200 dollár? fogalmas sincs már. A szoftvert többször feltörték azóta, egy időben azzal promózták, hogy pornóért lehet fizetni vele – ki fizet pornóért?? Az egész egy vicc, gyakorlatilag semmi forgalma nincs, 88. helyen áll már csak a listán, 0.00000036 BTC értéken számolva, aminél nem nagyon van lejjebb, teljesen jogosan jár neki az első hely, pedig nagy volt a verseny. Igazi halott shitcoin.

Pont mint a listán szereplő összes!
ATH értéke: 0.26$
Jelenlegi értéke: 0.0034$
Értékvesztés: 98%

Összegzés:
Természetesen nem bűn, nem is feltétlenül végtelen ostobaság shitcoint tartani. Sőt! Vásárolni se! Egyik-másik shitcoin teljesen komoly fejlesztői csapattal, technológiával rendelkezik ma is. A listán felsorolt coinok közül többnek ma is van napi több tíz, de akár több százmillió dolláros forgalma. A majdnem legszemetebb shitcoin, az Electroneum ára például tegnap óta 50%-t emelkedett. Majd gondolom pár nap múlva zuhan 80-at. (Így is 96%-ra van az ATH értékétől..). Szóval napi kereskedni lehet sokkal, játszani, szórakozni. De hinni abban, hogy a fenti coinok közül akármelyik „visszakúszik” az ATH értéke közelébe teljesen értelmetlen. Hinni abban, hogy amiből bevásároltunk egy, másfél éve a hype idején valaha megtérül, butaság. Ennek hangot is adni már egyenesen ostobaság. Belegondolni abba, hogy mennyi Bitcoinunk lenne most, ha nem vertük volna el őket arra, hogy ilyen szar Shitcoinokat vásárolunk, meg egyszerűen csak végtelenül szomorú. És ez a rengeteg dollár, forint, euró, bitcoin amiket shitcoinokra vertünk el mind landolt valakiknél.

Tanulság:
Ha hosszú távra akartok kriptóba fektetni, ne vegyetek semmit, csak Bitcoint. Ha irtózatosan profi kereskedők vagytok és meg akarjátok lovagolni az óriási zuhanásokat és esetleges emelkedéseket, akkor hajrá, lehet csemegézni a fenti shitcoinokból, illetve van még persze bőven. Sőt, a mai napig jönnek újak és újabbak, legalább olyan fényes ígéretekkel mint a fentiek. De majd jön az ATH mínusz 98%, ez legalább 100%-ig biztos. Ne dőljetek be nekik!

Szóval csak okosan, sose felejtsétek, a király mindig a Bitcoin lesz.

A nagy vasárnapi csata – BCH versus BTC – Lesz e folytatás?

Cikkünk témája a Nagy Bitcoin Cash (BCH) Versus Bitcoin (BTC) háború! Eposzi jelzők nélkül nehéz lenne lírni, hogy mi történt November 11-12-én. Az biztos, hogy a még a sokat megélt kripto nyuggereke is rég láttak ekkora tüzijátékot és egymásnak feszülést. Mi történik? A Bitcoint meg akarják fosztani a trónjától? Egyelőre állja a sarat. Háború volt, vagyis van, kiterítették a nagy erők a kártyákat, mi meg kis halak tényleg csak pislogunk mint hal a pénzben. Okoskodhatunk naphosszat, nem segít az senkin.

Ami biztos, hogy történt, az az, hogy a BCH október végétől folyamatosan emelkedik, november 10-én már 800 dollárnál járt. Aztán szombaton átlépte az 1000, majd az 1200 dollárt. Egyre többen csak pislogtak mi történik? A nagytesó, a BTC a Segwit2x lefujasakor 7700 All Time Hight (ATH-t) ért el, majd innen csorgadozott vissza.

Szombaton már egyre többet pánikoltak ahogy ment feljebb a BCH és esett a BTC: írták/kérdezték az ilyenkor mindig szoksásost”túl késő már beszállni a BCH-ba?”. „A BCH az igazi BTC!”. Ésatöbbi. Nyugtalan volt mindenki. De tényleg, mi legyen? A Segwit2x elmaradása miatt a bálnák és komoly erővel rendelkező bányászok bedöntik a BTC-t? Áhh, nem lehet, maradjunk a seggünkön! Mondtam én, meg gondolom sokan. Körübelül 6500 dolláros BTC és 1300 dolláros BCH árral mehettünk aludni szombat éjszaka.

És akkor vasárnap reggel ránézve a telefonunkra azt látjuk, hogy a BTC 5500-ra esett, a BCH meg felment 2500-ra! Tyű mekkorát lehetett volna kaszálni, ha éjszaka BCH-t veszünk és eladjuk reggel… De akkor ez most a vég, azonnal felpattani, és eladni mindent BCH-ra, amíg nem késő? Szerencsére az alig két hónapos kripto tapasztalatom annyit mondatott velem, hogy ekkora gyertya után egyszerűen nem szabad venni. És inkább rántottát csináltam meg filmeket néztem délelőtt.

BCH kétnapos rally

 

A BCH ahogy az kellett visszaesett egy óriásit még vasárnap reggel 2500-ról 1500 dollárra. Jelenleg, vasárnap este, a coinmarketcap már ‘csak’ 1300 dolláros értéket mutat. A BTC 6200 dollár körül van.

De igazándiból nem is az a fő lényeg mi mennyit dollárt ér. Hanem az, hogy ki lesz a király. Nincs már messze az az idő, hogy nem az lesz a kérdés mennyi dollárt ér egy BTC, hanem hogy mennyi BTC-t ér egy dollár… Nagy különbség.

Ahogy Kallos Péter videójából kiderült, az egész BCH pumpot leginkább Korea generálta, a koreai tőzsdén folyt le az ügyletek nagy többsége, a koreaiak – de legallábis a koreai tőzsdék -állnak a BCH felpumpálása mögött. Érdemes megnézni a videót, hogy miért nem lesz a BCH az új BTC.

Azonban vannak jelek ami szerint nincs hova hátradőlni:

Ijesztő, hogy mennyire át tudott ugrani a „hashrate”, a bányászerő. A bányászok átálltak szinte egyszerre BCH bányászatra.  Vasárnap volt, hogy 70-30%-ban több erő állt a BCH mögött mint a BTC mögött. Forrás innen.

Kétségtelen, hogy sokkal olcsóbb BCH-t átutalni mint BTC-t, és az is, hogy jelenleg a bányászoknak jobban megéri BCH-t bányászni.

Aggályos, hogy drámaian megnőtt a jóvá nem hagyott BTC tranzakciók száma, ami nyilvánvalóan egybefügg azzal, hogy a bányászok – kérdés, hogy meddig – átálltak BCH-re. Itt követhető mennyi a nem jóváhagyott BTC tranzakció https://blockchain.info/unconfirmed-transactions jelenleg majdnem 180.000 ilyen tranzakció van és növekszik! Nem véletlen, hogy tele vannak a fórumok a „sírással”, hogy órák, de van, hogy egy napja nem ment át a BTC átutalás. (Ami még mondjuk mindig 5x gyorsabb mint egy jókis banki SEPA átutalása, de mindegy 🙂

Elég komoly csapás volt a hétvége különböző fórumoknak és csoportoknak is. A BCH mindig is lesajnált „shitcoin” kategória volt, olyan nagymenők mellett mint OMG vagy NEO, amiket aztán állandóan sztárol mindenki, egyszer majd én is megértem miért. És akkor tessék, futott egy 400% emelkedést kb. két hét alatt. Aki bátor és okos volt, vett BCH-t, mikor már látszott, hogy szépen folyamatosan emelkedik, mondjuk 600 dollár körül, és ezt eladta 2400 dollárért ma vasárnap reggel… Hát, elég jól kereshetett vele. Mindenesetre egy jó cikket olvastam valamelyik magyar oldalon, még a 2X tervezett fork előtt, ahol azt mondták, hogy a BCH lehet a nagy nyertese a fork utáni kavarodásnak. Hát fork nem volt, de a kavarodásban most tényleg úgy tűnik a BCH jól áll.

Összegzés: November 12-én vasárnap megvolt az első nagy összecsapás a BCH és BTC közt. A BTC bár megremegett, de állta a sarat. Vannak aggasztó jelek a BTC szerelmeseinek, a háborúnak még biztos, hogy közel sincs vége.

Te kinek drukkolsz ?